Responsive image

A New World: intimate music from FINAL FANTASY

Momkult, Színházterem
Torpedo Productions

Description

A hivatalos FINAL FANTASY koncert első ízben Magyarországon, 2022. június 25-én, szombaton Budapesten!


A rendkívüli, élő zenekaros előadás, a Distant Worlds: Music From FINAL FANTASY producerei büszkén mutatják be újabb, lélegzetelállító FINAL FANTASY témájú zenei műsorukat: A New World: Intimate Music From FINAL FANTASY a teljes FINAL FANTASY katalógusból merítető előadás, kamarazenekarra átírt, friss megközeítésben, amely a közönség számára egyedülálló és személyes találkozást biztosít a szeretett és jól ismert zenékkel.

A nemzetközi hírű karmester, Eric Roth irányítása alatt és olyan FINAL FANTASY-hez kötődő zeneszerzők és előadóművészek szakmai útmutatásával, mint Nobuo Uematsu és Arnie Roth, az A New World turné 2014 óta négy kontinensen mutatta be élőben a SQUARE ENIX játékfejlesztő cégtől licenszelt zenéket, összesen több, mint száz felejthetetlen koncerttel. Ezek mellett az évek során két album is megjelent az átiratokból és most végre Budapestre is eljut ez a méltán népszerű produkció.

_____________


The Official FINAL FANTASY concert for the first time in Hungary, Budapest, the Saturday 25th June, 2022!

The producers of the live orchestra performance phenomenon Distant Worlds: music from FINAL FANTASY proudly present another breathtaking FINAL FANTASY music experience. A New World: intimate music from FINAL FANTASY performs music from throughout the FINAL FANTASY catalogue, in fresh arrangements for small ensembles, giving the audience a personal and unique encounter with the beloved themes in concert.

Under the direction of Eric Roth, with visionary contributions from Nobuo Uematsu, Arnie Roth and other composers and performers of FINAL FANTASY music, and officially licensed by renowned game developer SQUARE ENIX, A New World has held unforgettable concerts on four continents and released two acclaimed albums since its premiere in 2014.

Calendrier

Le 25 juin 2022 20:00

Localisation

Momkult, Színházterem, 1124 Budapest, Csörsz u. 18., 1124, Budapest Hungary

Image
Image
Image

All associated trademarks are owned by and used under license from SQUARE ENIX CO.LTD.
© 2013 SQUARE ENIX CO.LTD. All Rights Reserved.